Versenykiírás
Itt add meg az alcímet
Magas-Bakonyi Túlélő verseny
Gyalogos tájékozódási
verseny kiírása
2017. január 14-15.
Rendező: Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE és a Lókút SE
Leírás: Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő téli túlélő versenyünk központja ismét a Magas-Bakony csodaszép falujában Lókúton lesz. Az elmúlt két év tapasztalatai alapján maximum 4-re csökkentettük az egy csapatba nevezhető versenyzők számát, azaz az idei versenyre 2-4 fős csapatok nevezhetnek, de a rendezőség fenntartja magának a jogot egyedi elbírálás alapján nagyobb létszámú csapat indulásának engedélyezésére is.Emellett ezúttal nem feltétlenül az lesz a győztes csapat, aki az előírt határidőn belül leghamarabb keresi fel az összes ellenőrző állomást, és birkózik meg az esetleges extra feladatokkal, hanem előfordulhat, hogy az a csapat győz, aki a kategória számára előírt limitidőn belül a lehető legtöbb állomást érinti. Ebből sejthető, hogy igyekszünk minél több ellenőrző állomást kialakítani a Magas-Bakony területén. Természetesen a túlélő versenyen induló csapatok továbbra sem válhatnak szét, és a verseny továbbra sem kijelölt útvonalon halad, az érintési pontok között a csapatok szabadon választhatják meg az útvonalukat. Fő feladat tehát, hogy a rendelkezésre álló idő alatt minél több állomást keressen fel a csapat és minél több extra feladatot oldjon meg, de aki limitidőn túl ér be a célba, annak a csapatnak nem számít bele az eredménye a versenybe! A verseny során a rendezők belátása szerint ezúttal is sor kerülhet extra feladatok teljesítésére. Néhány személyzettel ellátott ellenőrző állomáson verseny közbeni frissítést is biztosítunk. A csapatoknak egy db 1:50.000-es Magas-Bakony térképet biztosítunk, erre kerülnek bejelölésre az érintési pontok. GPS és bármilyen saját térkép használata engedélyezett, közlekedési eszköz igénybevétele viszont szigorúan tiltott. Lókúton a célban meleg ételt biztosítunk az indulóknak. Amelyik csapat közlekedési eszközt igénybe vesz a túra során, az a csapat kizárásra kerül, eredménye nem számít bele a verseny eredményébe. A télre és a túra nehézségére tekintettel egyedül történő indulás továbbra sem engedélyezett. A csapat nélküli indulók számára vállaljuk most is a "csapatkereső szolgáltatás" üzemeltetését.
Kategóriák:
Nagymedve 24 óra áll rendelkezésre
minél több ellenőrző állomás érintésére
Farkas 12 óra áll rendelkezésre minél több ellenőrző állomás érintésére
Róka 8 óra áll rendelkezésre minél több ellenőrző állomás érintésére
Rajt-célhely: Lókúti Szabadidősport
Club Sportegyesület klubhelyisége, 8425
Lókút, Bem József u. 36. A klubhelyiségben pénteken és szombaton saját felszereléssel alvási
lehetőséget biztosítunk az ezt igénylőknek fürdési lehetőséggel 500 Ft/fő áron.
Rajt: 2017. január 14. 9:00Lókút Általános Iskola, 8425
Lókút, Bem József u. 75.
Díjazás: Minden előnevezett résztvevő emblémázott pólót kap, valamint minden csapat emléklapot kap e-mailben a részvételről. Kategóriánként az első három csapat tiszteletdíjban részesül.
Nevezési
díjak:
2017. január 5-ig
Nagymedve 5000 Ft/fő
Farkas 4000 Ft/fő
Róka 3000 Ft/fő
2017. január 5-e után és a helyszínen
Nagymedve 6000 Ft/fő
Farkas 5000
Ft/fő
Róka 4000 Ft/fő
MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak, Diákoknak és Nyugdíjasoknak, Bakony-Balaton, Magyar Turista és Runcard ill. Spuri aranykártyával rendelkezőknek legkésőbb január 3-ig történő előnevezés esetén 500 Ft kedvezményt biztosítunk a nevezési díjból! Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE tagoknak előnevezés esetén 30 % kedvezményt biztosítunk a nevezési díjból!
Nevezési cím: tajfutas@outlook.hu
Nevezéskor az alábbi adatokat kérjük megadni: kategória, csapatnév, és a
csapattagok neve és pólómérete valamint, hogy kinek jár valamilyen kedvezmény. Emlékpólót csak az előnevezőknek áll módunkban biztosítni!!
A kedvezményes előnevezési díjak csak abban az
esetben érvényes, ha az előnevezésnek megfelelő díj legkésőbb január 10-én
átutalásra kerül a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE alábbi számlájára!
Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE
73900078-10009172
Közleményben kérjük, ne
feledjétek el megadni a csapatnevet és a kategóriát!!
Együttműködő partnereink: Eplény Mókus büfé, Bakonynána Római fürdő
Vendégház, Csesznek Erzsébet Vendégház, Fenyőfő Presszó, Zirc Amberg Vendégház,
zoldbolt.hu, Bakony Szíve Turisztikai Szövetség, Pénzesgyőr önkormányzata, Rák-tanya,
Akli Major, Sporttalpbetétek Glória Ortopéd Cipészet Székesfehérvár